A legutóbbi bejegyzésben a fordított szórend szabályai
kerültek leírásra, most egy másik szórendről lesz szó, az úgynevezett
KATI-szórendről.
A szórend elsősorban németül tudóknak lehet ismerős, és nekik innentől könnyebb is lesz, hiszen gyakorlatilag ugyanarról a szerkezetről van szó (bár bizonyos esetekben kissé máshogy működik).
A rövidítés így állt össze:
K – kötőszó
A – alany
T – többi
mondatrész
I – ige
Tehát bizonyos kötőszavak bevezetésével az ige helye a mondatban a fordított szórendéhez hasonlóan megváltozik, ilyenkor viszont nem elé kerül, hanem az egész (tag)mondat végére.
Lássunk is néhány ilyen kötőszóval ellátott példát:
Dat (hogy):
Ik haat, dat ik nooit genoeg slaap. – Utálom, hogy sosem alszom eleget.
Ik denk, dat het niet zo belangrijk is. – Úgy gondolom, hogy nem olyan
fontos.
Hoewel (habár):
Hoewel hij sterk is, loopt hij niet snel. – Habár erős, nem fut
gyorsan.
Hoewel ik rijk ben, geef ik niet veel geld uit. – Habár gazdag vagyok,
nem költök sok pénzt.
Itt fontos megjegyezni, hogy amennyiben az első tagmondat KATI-szórendű, az ezt követő fordított szórendben kell, hogy álljon!
Wat (amit):
Ik weet wat je bedoelt. – Tudom, hogy mire célzol.
Ik weet niet, wat je wilt. – Nem tudom, hogy mit akarsz.
Wanneer (amikor):
Wanneer ik tijd heb, ga ik naar de bioscoop. – Ha van időm, elmegyek a moziba.
Omdat (mert):
We gaan niet naar Zweden, omdat het te ver is. – Nem megyünk Svédországba, mert túl messze van.
(Mivel itt a második tagmondatban szerepel az 'omdat', az elsővel semmit nem kell kezdenünk szórend szempontjából.)
Terwijl (mialatt):
Terwijl ik ontbijt, slaapt ze. – Mialatt én reggelizek, ő alszik.
Als (ha):
Als ik veel tijd heb, doe ik alles langzaam. – Ha sok időm van, mindent lassan csinálok.
Az 'als' egyben a feltételes mód egyik kulcsszava lesz, ami egy későbbi lecke anyagát képzi majd.
A leckében előforduló új szavak:
hogy
|
dat
|
elég,
eleget
|
genoeg
|
fontos
|
belangrijk
|
erős
|
sterk
|
gazdag
|
rijk
|
költ,
pénzt kiad
|
geld
uitgeven
|
sok
|
veel
|
céloz
|
bedoelen
|
amit
|
wat
|
amikor
|
wanneer
|
moziba
megy
|
naar de
bioscoop gaan
|
Svédország
|
Zweden
|
mert,
mivel
|
omdat
|
messze
|
ver
|
reggelizik
|
ontbijten
|
csinál
|
doen
|
lassú,
lassan
|
langzaam
|
ha
|
als
|
Ez összesen 18 szó/kifejezés,
így már 198 szót/kifejezést ismersz holland nyelven! :)
Remélem, hogy tudtam segíteni! Ha kérdésed, vagy bármilyen témához kapcsolódó megjegyzésed van, kommentelj!
A holland nyelvleckéket egy helyen a fenti sáv
’Holland’ gombjára kattintva érheted el.
Ne felejtsd el lájkolni az oldalt Facebook-on!
Tot ziens! :)
Ez nagyon jó! Köszönöm szépen az írásaidat, sokat segítenek. Hollandiába készülök, és tanulom a nyelvet. Ebből a leckéből pedig az jön le, hogy ez tovább megy, mint a "Megszólalni 1 hónap alatt Holland" nyelvkönyv. Végigvettem azt, és a KATI-szórendről legfeljebb csak érintőlegesen volt szó. Egyébként a német nyelvből tényleg ismerős. És örülök annak, hogy könnyen megy a holland, mert tanultam korábban németül. A tananyag pedig, amit leadtál annyiból már mindenképp több, hogy benne van a KATI-szórend. És szeretnélek is kérni / inspirálni arra, hogy mindenképp folytasd. A célom a B2-es szint, de a határ a csillagos ég. :)
VálaszTörlésTeljesen egyetertek supermario4ever kommentjevel
VálaszTörlés